A Szűzanya újra és újra rámutat Jézusra – Nagy érdeklődés mellett mutatták be Koncz Attila Međugorjéról szóló könyvét KITEKINTŐ
Hely, mely az Istenhez közelebb vezet – egy új görögkatolikus templom alapkövét helyezték el Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn EGYHÁZMEGYÉNK
A Karitász ötmillió forintnyi gyorssegélyt küld hazánk árvíz és vihar sújtotta nyugati részébe KITEKINTŐ
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola aggregációjának sikeres megújítása GÖRÖGKATOLIKUS
Organikus pedagógia szakirányú továbbképzés Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató vezetésével GÖRÖGKATOLIKUS
Gyógyulni csak az Isten segítségével lehet – zsidó emlékművet adtak át Nyíregyházán a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján EGYHÁZMEGYÉNK
Isten végtelen szeretete ott van minden fűszerben, s a főztünkben is – főzőversenyt rendeztek Szakolyban EGYHÁZMEGYÉNK