Április 4-én az Előszenteltek Liturgiája keretében a kölcsei görögkatolikus templomban Szocska A. Ábel megyéspüspök felolvasóvá avatta Homoki Attilát. Orosz Gábor parókus atya beszámolóját olvashatják.
Április első péntekén az az öröm érte egyházközségünket, hogy templomunk adhatott otthont az idei kerületi Előszenteltek Liturgiájának. A Csengeri Esperesi Kerület papsága és hívei évek óta együtt imádkoznak egy-egy közös szertartáson a nagyböjt során valamely kerületi templomban. Idén mi, a Kölcsei Görögkatolikus Parókia is vállaltuk, hogy házigazdák leszünk.
Ábel püspök atya a tíz esperesi kerületet végigjárva az Előszenteltek Liturgiáit látogatja. Kerületünkben tavaly Csengerben, idén Kölcsén találkozhattunk vele. Ez az alkalom azonban nemcsak azért volt különleges számunkra, mert a mi templomunkban imádkozhattunk együtt püspökünkkel, hanem azért is, mert templomunk megtelt 7 parókia közel 130 hívőjének zengő imájával, és mert sok éves felkészülést követően egyik helyi hívőnk, Homoki Attila – aki egész családjával együtt mindig is élen járt a templomi szertartásokon és egyházközségi programokon való részvétellel – részesülhetett az egyik kisebb rendben: Ábel püspök atya felolvasóvá avatta.
A szertartásokon való felolvasást – a kántori és sekrestyés szolgálattal, valamint alkalmanként a ministrálással is együtt – Attila már évtizedek óta végezte, de innentől püspöki áldással emelheti fényét templomi szertartásainknak. Nagy megtiszteltetés ez egyházközségünk számára, s nagy köszönettel tartozunk mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy minden – legyen az a szertartás énekvezetése, a felolvasói ruha (rászon) elkészítése és eljuttatása, a közösségi ház kitakarítása vagy épp az imát követő pogácsázás megszervezése – olyan szép legyen, ahogy az sikerült. Istennek legyen hála!
Szöveg: Orosz Gábor, fotó: Kölcsei Görögkatolikus Egyházközség
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |