Az Újfehértói Esperesi Kerület közös böjti szertartását faültetés és ministráns ruhák megáldása előzte meg április 9-én. Tekintse meg képriportunkat!
Újfehértón először gyűltek össze az Újfehértói Esperesi Kerület parókiáinak hívei lelkipásztorai, hogy együtt imádkozzanak az Előre Megszentelt Áldozatok Liturgiáján.
Szocska A. Ábel megyéspüspök az egyházmegye tíz esperesi kerületének egy-egy ilyen közösségi imaalkalmán szintén részt vett az idei nagyböjt során; április 9-én Újfehértóra látogatott el.
Ez a közösségi együttlét alkalmas volt arra is, hogy a templomhoz vezető sétány mellett elültessenek négy fát, melyeket négyféleképpen neveztek el a helyi parókus, dr. Sivadó Csaba atya és az egyházközség elgondolása alapján: a papok fája, a közösségek fája, az intézmények fája és a város fája ereszthet gyökeret a templomkertben ettől a naptól. Minden csoport tagja részt vehetett az ültetésben, így például a papok fájánál Ábel püspök szórt elsőként a facsemete gyökérzetére éltető földet, a város fájánál dr. Hosszú József polgármester tette ugyanezt.
A férfikör, a képviselőtestület, az ministránsok, az énekkar, a rózsafüzér társulat és az ifis csapat tagjai a közösségek fáját; a településen működő görögkatolikus bölcsőde, óvoda, iskola és szeretetszolgálat jelen lévő munkatársai pedig az intézmények fáját ültethette el.
A fa, mint a növekedés, a megújulás, a változás, ugyanakkor a biztonság, az állandóság, az alázat és a hosszú élet szimbóluma is – mint mondta a parókus. „Itt, az Isten közelségében, a templom közelségében van valódi növekedése a városnak, az intézményeknek, a közösségeinknek, »mert nálad van az életnek forrása« – idézte a nagydoxológia szövegét. Isten országát csak egymás és Isten közösségében építhetjük” – hangzottak Csaba atya szavai, s arra biztatott mindenkit, hogy legyen részese ennek a faültetésnek.
A templom mellett megáldották még az egyik újfehértói család felajánlását, az új ministráns ruhákat is.
A templomban az Előszenteltek Liturgiáján Bököny, Érpatak, Kálmánháza, Tiszaeszlár, Tiszavasvári, Újfehértó és Nyíregyháza települések egyházközségeiből is voltak jelen hívek, áldozópapok. A szertartást Ábel püspök elnökletével dr. Sivadó Csaba atya vezette, prédikációt mondott Hülvely Zoltán esperes, tiszavasvári parókus atya.
Hülvely atya az elhangzott ószövetségi olvasmány, József és testvéreinek történetével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. József krisztusi előképként tanít minket életpéldájával: ő felismerte, hogy élete, sorsa, legyen az bármilyen hányattatott, beleillik a Jóisten tervébe, valami nagy egészbe, s emiatt szeretettel és bizalommal fogadta el azt.
A szertartás végén az újfehértóiak vendégszeretetüket mutatták meg: böjtös finomságokkal kínálták az esperesi kerület egyházközségeinek idelátogató tagjait.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |