Az önkormányzaton belül az együttműködés a legfontosabb – előadás a megyeháza közösségéről

Az önkormányzaton belül az együttműködés a legfontosabb – előadás a megyeháza közösségéről

2025. április első keddjén ismét nagyszerű előadást hallhattunk a rókahegyi görögkatolikus templomban. Az idén minden előadótól városunkban, megyénkben működő közösségekről, az általuk vezetett közösségről hallhatunk. Dr. Obbágy Veronika beszámolóját olvashatják.

Fotó és szöveg: dr. Obbágy Veronika2025. április 11. 13:30

Ezen az estén is megtelt a kis templomunk, és akik ott voltunk, rendkívül érdekes és tartalmas előadásban ismerhettük meg vármegyénk önkormányzatának működését. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzatának Elnöke sok-sok olyan információt osztott meg velünk, ami számunkra ismeretlen volt, hiszen mi, állampolgárok csak csodálni tudjuk a Megyeháza szép, megújult épületét, olykor látjuk a médiában a Vármegyei Közgyűlés üléseit, az ünnepségeket, de hogy milyen sokrétű munka folyik ott a hétköznapokban, azt most ismerhettük meg.

Elnök úr történelem szakon végzett, így nem csoda, hogy „történelemmel” indított. Az első okleveles bizonyíték a királyi vármegye rendszer megalapításáról 1007-ből való. Trianon előtt 57 vármegye volt Magyarországon és ebből lett 19, ezért van a hosszú név (több vármegyénél is): Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye. A mi vármegyénkhez Ung vármegyéből is tartoznak települések. A vármegyék feladata, hatásköre nagymértékben változott az évszázadok, évtizedek alatt. A vármegyei önkormányzat hatásköre Nyíregyháza területén kívül magába foglalja a teljes vármegyét. Elnökünk – nem kis büszkeségünkre – az országban a legrégebben regnáló politikai vezető. Már 25 évesen tagja volt Nyíregyháza Város Közgyűlésének, 12 választást koordinált.

2011-ben nagy változás történt: a fejlesztéspolitika került a munka középpontjába. Ez főleg közösségi fejlesztésről szólt: iskola-, óvoda- és útfejlesztés valósult meg sikeresen a vidéki településeken. Több templomot is sikerült felújítani. Az önkormányzat feladata a tervezés, pályázati kiírás, melyet a Belügyminisztériumhoz kell benyújtani.

Seszták elnök úr megosztott velünk személyes élményeket is. Amikor a győri bencés gimnáziumból Szabolcsba került, két dologra lett figyelmes: az egyik, hogy itt nagyon szorgalmasak az emberek, a másik, hogy több volt a „vörös csillag”, mint pl. a nyugati országrészben – melyek közül a rendszerváltáskor egyet ő szedhetett le. Történészként arra is „farzsebből” jött a válasz, illetve viszontkérdés, amikor kissé ironikusan kérdezték, miért kell vármegyének nevezni a megyét: 40 évig miért kellett megyének nevezni, amikor 1007 óta vármegye volt? Egyébként várunk is van: a Szabolcsi Földvár, ahol zsinatot is tartottak!

A kezdetben 48 tagú önkormányzatot 2010-ben felére csökkentették a választási ígéreteiknek megfelelően. Az utóbbi 10 évben sok uniós pályázatot valósítottak meg. Úttörők voltak a határokon átnyúló pályázatok tervezésében és megvalósításában is. Vármegyénk három országhatárral érintkezik és mindhárom ország önkormányzataival (Románia, Szlovákia, Ukrajna) jó a kapcsolat. Kárpátalján hulladékfeldolgozásban, szelektív hulladék kezelésben működtünk együtt és egyben itthon, a vármegyében is sikeresen fejlesztettük a hulladékfeldolgozást. 240 önkormányzat hulladék kezelését az Észak-Alföldi Környezetvédelmi Kft. végzi, melyet szintén a vármegye koordinál.

Elnök úr tagja a Régiók Európai Bizottságának, mely az önkormányzatok becsatolásával, segítésével hivatott foglalkozni. Ezáltal még nagyobb perspektívából segíti a vármegye önkormányzatainak munkáját. 2011-ben az önkormányzati reform kapcsán fenntartóváltozások történtek: az egyházak iskolákat, gyermekvédelmi intézményeket vettek át, ami a vármegyei önkormányzat terheit csökkentette.

Végül megosztotta velünk „ars poetica”-ját: az önkormányzaton belül az együttműködés a legfontosabb.

Seszták Oszkár elnök úrnak – aki büszkén vallja meg hitét, görögkatolikusságát – az őszinte, sokrétű előadásából sokkal többet tudhattunk meg a vármegyeháza falain belüli munkáról. Köszönjük, elnök úr!

Fotó és szöveg: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, előadás, közösség
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert