A feltámadási szertartással a megváltás ujjongó öröme tölt el minket: április 19-én éjfélkor vette kezdetét Nyíregyházán a keresztények legnagyobb ünnepe, a húsvét.
Nagyszombaton éjfél előtt csöndes és gyertyafényes volt a templom, csupán a zsoltározó felolvasása hallatszott. A szent sírból a Krisztus testét ábrázoló lepel már korábban az oltárasztalra került.
A feltámadási szertartás azzal vette kezdetét, hogy Ábel püspök háromágú gyertyájával körmenetre indult a papsággal, jelenlévőkkel; a hívek kezében lévő gyertyák is sorra fellobbantak.
Az asszisztenciát követve a feltámadási ikon haladt elől, majd az evangéliumos könyv, a közösség a Szent Miklós teret betöltve követte ezeket.
A templom kapujában a paptestvérek, papnövendékek, ministránsok, valamint a hívek gyűrűjében hangoztak el azok az ódák, melyek a templomban részletesen kifejtve újra előkerültek a szertartás során. Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök gyertyájával a templomajtót kereszt alakban megjelölte, s belépve üres sírt és fényességet találtak.
A feltámadási szertartás kitörő örömét a harsogó dallamok, Damaszkuszi Szent János húsvéti kánonjának énekei tükrözték: az ódákkal, irmoszokkal, katavásziákkal; s ez az öröm ott volt a kivilágított templomban, a felváltva tömjénező papok mozgásában.
Dr. Gánicz Endre főhelynök atya húsvéti üzenetként – hagyományos módon – Aranyszájú Szent János ünnepi beszédét olvasta fel. Az ikon- és keresztcsókolással személyesen köszöntötték egymást a püspök, a hívek és Szabó Tamás pasztorális helynök atya a felkiáltással, mely az elkövetkező hetekben a görögkatolikusok köszönésévé válik:
Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
A szertartás végén Ábel püspök megszentelte a pászkás kosarakat, majd minden jelenlévőnek áldott ünnepet kívánt.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |