A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász többféle adománnyal támogatta újra a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyét.
Nagyhéten egy ukrán kisbusz belső rakterét töltötték meg az egyházmegye karitászmunkatársai. Ruhákat, hálózsákokat, generátorokat és tartós-élelmiszert is nagy mennyiségben ajánlottak fel – a jószándékú adakozóknak hála – a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitásznak.
Az ukrán görögkatolikus egyházmegye karitászigazgatója, Szkoropádszky Péter atya Nyíregyházán vette át az adományokat, itt mondta el, hogy segélyszervezetük még tavaly nyáron tűzte ki célul, hogy minden nehéz helyzetben lévő, elsősorban hegyvidéki parókián szeretne segíteni, ahol az Ukrajnában általánosan felmerülő áramszüneteken túl is problémás az áramellátás. ezért ide áramfejlesztő generátorokat igyekszik juttatni. Ebben már eddig is nagy segítséget jelentett a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, most négy újabb generátorral támogatják ezt a törekvésünket – fejezte ki háláját Péter atya.
A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász ideiglenes tulajdonába az elmúlt évek során főként a hamburgi kutyás mentők (Bundesverband Rettungshunde Hamburg) gyűjtésének köszönhetően kerültek aggregátorok, melyeket a háború sújtotta vagy nehéz áramellátással küzdő közösségekhez juttattak el.
Az aggregátorokon és hálózsákokon kívül ötven liter folyékony szappant, kézfertőtlenítő és tisztító szereket, valamint pelenkákat is átadott Nyíregyházán Szkoropádszky Péter atyának Obbágy Vera, a Nyíregyházi Egyházmegye Karitász igazgatója. Továbbá jelentős mennyiségű tartós-élelmiszert: lisztet, cukrot, valamint összesen több mint 2300 db konzervet. Hiszen a Tartós szeretet – nagyböjti élelmiszergyűjtési karitászakció során a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz az egyházmegye parókiáitól beérkezett gyűjtésekből a Kárpátalján élő rászorulókat idén is igyekeztek segíteni.
A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitász igazgatója az élelmiszer-felajánlásokat is hálatelten fogadta, hiszen – mint elmondta – húsvét előtt nyolcszáz élelmiszercsomagot állítanak össze, valamint az egyházmegye területén hat ingyenkonyha is működik, melyeket kizárólag adományokból működtetnek, s ahol több mint kétszázötven idős, egyedülálló rászoruló embert látnak el, s mostanra a készletek már kimerülőben vannak.
A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója, Obbágy Vera a soproni Határok Nélkül Alapítvány idei rendkívül sikeres nagyböjti gyűjtését és az egyházmegyei karitásznak való felajánlását köszönte meg, hiszen az alapítvány, mely már évek óta bőkezűen támogatja a nyíregyházi karitászt, idén is ajánlott fel ruhát, játékot és tartós-élelmiszert. Ebből a felajánlásból is részesült a Munkácsi Egyházmegyei Karitász: 15 zsák ruhát, tisztálkodási szereket és gyermek rollereket vehetett át Péter atya.
2025-ben Kárpátaljára összesen kilenc alkalommal juttatott el a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász adományt, összesen közel 10 millió Ft értékben a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitászon keresztül. Az eljuttatott adományok között szerepelt 44 aggregátor, csaknem 500 hálózsák, és mintegy 150 polifoam, melyek a már említett Bundesverband Rettungshunde adományai voltak.
Minden jószívű adakozónak és minden felajánlásért, legyen az bármilyen értékű és mennyiségű, őszinte köszönet és hála!
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |