Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Homíliájában a püspök a résztvevőkhöz fordulva úgy fogalmazott: „A program végén mindannyian, akik a találkozó során Isten felé fordultatok imádságban, dicsőítésben, könyörgésben és bűnbánatban, valahogy szeretnétek begyűjteni a gyümölcsöket, amelyeket Isten a szívetekbe adott. Ahhoz, hogy ne menjünk csak úgy tovább, mintha mi sem történt volna, hagynunk kell, hogy amit Isten a szívünkbe adott, azt tovább érlelje, mert amire odafigyelünk, az növekedni fog. A figyelmesség a lelki ember egyik legfontosabb adománya.”

Az olvasmányra utalva istentapasztalataink sajátos jellegéről szólt: Sokszor utólag vesszük észre, milyen volt Istennel lenni. Ahogy az emmauszi tanítványok is utólag mondták: „Ugye lángolt a szívünk?” Gyakran utólag vesszük észre, hogy Isten itt volt mellettünk, velünk. Sikerült-e odatartani a szívünket a találkozásokban, a tanításokban? – kérdezte a résztvevőktől.

A sátrazós találkozó kapcsán úgy fogalmazott: milyen nagyszerű dolog egy kicsit megválni a civilizációs környezetünktől és ártalmainktól. Mennyivel könnyebb a szívünk, amikor sikerül félretenni a mindennapi dolgokat. Mi, 21. századi emberek szorongató kötelességünknek érezzük, hogy minden meg legyen tervezve. Pedig Isten akkor is itt tud velünk lenni, amikor máshogy van, mint a hétköznapokban, amikor másokkal vagyunk.

Isten itt van az emberrel. Szent János úgy fogalmaz: Isten közöttünk verte fel a sátrát. Megtapasztaltátok, hogy Isten közétek jött? Közöttetek verte fel a sátrát! Majd az evangéliumra utalva a Szűzanyáról szólt: Mária hallgatja az Isten szavát, és aszerint cselekszik. Igyekezzünk, hogy mi is oda akarjunk kucorodni Isten közelébe, mint a gyermekek. A mi közösségünknek nem a külső határai a legfontosabbak, hanem az, hogy a szívében jelen van az Úr. Mária olyan tér számunkra, amelyet Isten választott ki, hogy benne testet öltsön, hogy őt magát egészen eltöltse. Nekünk olyan közösségeket kell formálnunk – ahogy itt Szalókon is megtapasztalhattuk –, ahol Isten egészen megdöbbentő intenzitással jelen van. Amely mindig középre, és nem lefelé húz. Amely erőt ad, hogy elmenjünk, és vigyük a jó hírt. Legyen számunkra fontos, hogy mit viszünk belülről mások felé.

A szentlecke kapcsán Isten kegyelmének munkálkodásáról szólt a püspök. Mária életében is minden az Isten kegyelméből működött. Isten kegyelme felszabadítja az emberi képességeinket, és ráhangol, hogy vele együtt működjünk. Ahol Isten a legnagyobb szabadságot adja, ott az ember szabadsága is a leginkább megnyílik, felülmúlja önmagát.

Ez az itt megtapasztalt jókedv, derű segítsen a nagy elhatározásokra. Működjetek együtt ezzel a kegyelemmel, hogy a szabadságotokat, emberi készségeiteket ajánljátok oda a jó Istennek – buzdított Martos Levente Balázs. Hozzátette: a megtalált szív tapasztalatát tegyük cselekvéssé, és bízzunk abban, hogy a végén mégis Isten az, aki erősnek bizonyul, Ő az, aki kiválaszt, megszentel és megőriz bennünket az úton. Most a találkozó végén egyszerűen hagyni kell, hogy Isten növelje a jót, amit elkezdett bennünk.

Homíliáját egy kis történettel zárta, melyet egy szerzetestől hallott a Kármel hegyén. A Kármelhegyi Boldogasszony története azzal a kis felhővel kapcsolatos, amelyet Illés próféta látott meg egy nagy szárazság után. Ez a kis felhő a reménység jele volt. Egy kis felhőt a meleg és a szél gyorsan el tud párologtatni. Lesz-e belőle eső? Ez a kis jó, amely itt bennetek megszületett, vajon gyökeret ver-e? Megtaláljátok-e az embereket, akikhez a küldetésetek szól?

A Kármelhegyi Boldogasszony, azzal a kicsike felhővel meghozta az életadó esőt. A találkozó tapasztalata hozzon és adjon ilyen tartós kegyelmet és általatok sokak életében is! – zárta szentbeszédét Martos Levente Balázs.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye, Szerző: Román Vivien / Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye