Érintő  – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 5,1-11 (szentiras.hu)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A csodálatos halfogás evangéliumi leírását olvasva egyházközségünk két nyári lelki programja jutott eszembe. Régi hagyomány nálunk, Nyírvasváriban és Nyírpilisen, hogy a Nagybúcsúra gyalogosan, Szűz Mária születésnapjára pedig kerékpárral indulunk el, hogy köszöntsük Égi Édesanyánkat szeretett kegyhelyünkön, Máriapócson. Idén sem történt ez másképp, lelkesen készülődtünk zarándoklatainkra. Hagyományaink szerint a templomban indulás előtt kértük Isten segítségét, hogy velünk legyen zarándoklásunkban és néhány szóval én is bíztattam zarándok-társaimat a hosszú út előtt. Ebben az évben pontosan a mai evangéliumi szakasz alapján a zarándoklatot Krisztus akarata szerinti „Evezz a mélyre!” parancshoz hasonlítottam. Engedtessék meg, hogy mai elmélkedésemben Kedves Testvéreimet, Kedves „Zarándok-társaimat” is bíztassam Krisztus Urunk szavaival, a csodálatos halfogás történetén keresztül. 

Sokan és sok helyen hasonlították már a keresztény életet a zarándoklathoz, szerintem nagyon helyesen. Hiszen ahogyan egy zarándoklatra is felkészülünk, úti csomagot készítünk, majd az úton örömök és fáradtságok alatt megerősödve érünk el a vágyva-vágyott úticélunkhoz, úgy éljük le keresztény életünket is. Szüleink szeretetéből a világba születve mi is egy zarándok-útra indulunk. Egyházunk pedig Isten szeretetének jeleivel, a szentségekkel készít és kísér el bennünket ezen az úton, mintegy telepakolva lelki tarisznyánkat az úton szükséges készségekkel. Az útra pedig társakat, zarándok-testvéreket kapunk, akikkel együtt haladhatunk, egymást erősítve és támogatva. Aztán az út végén személyenként és közösségben is egyszer célba érünk, hogy az örök boldogságot láthassuk és reményeink szerint örök időkön élvezhessük, Isten ígérete szerint. Ha pedig ehhez az úthoz megfelelő jelmondatot szeretnénk választani, akkor bátran legyen a mai evangélium krisztusi parancsa: „Evezz a mélyre!”

Evezni nem könnyű, mint ahogy zarándokolni sem. A máriapócsi zarándoklat előtt láttam a fáradt arcokat, a kialvatlan szemeket. Illetve, csak láttam volna, mert én is ilyen fáradt voltam. Ugyanúgy, mint Jézus tanítványai. Az egész napos sikertelen halászat elfárasztotta, kimerítette őket. Úgy, mint bennünket a kevés alvás. De mégis, a fáradt vonások mögött felsejlett a krisztusi hívó szó által okozott öröm csillogása. Krisztus a tanítványokat újra a tengerre, a mélybe hívta. Bennünket pedig a zarándokútra! És ahogy nekik elég volt a hívó szó, hogy újra a bárkába szálljanak, nekünk is elég volt az ő hívása, hogy elinduljunk célunk felé. 

Ám, ami még ennél is csodálatosabb volt, az maga az odaúton történt átalakulás. A kezdeti bizonytalanságot, kétségeket lassan felváltotta a remény és az átalakulás. Ehhez evezni, zarándokolni, erőt megfeszíteni kellett. A mélyre kellett evezni. Nem a felszínt kapargatni, a zavarosban halászni, hanem kimenni a tengerre, a mélységbe. És talán ez a zarándoklatnak a legnagyobb csodája, legyen ez a halfogásra induló tanítvány vagy napjaink zarándoka.

Az odaút alatt sok minden történik a zarándokkal. A kezdeti fáradtság átváltozik kötetlen beszélgetéssé. Majd lelki beszélgetéssé. Mindenki elmondja, hogy miért és kiért zarándokol. Egymást erősítve haladunk a cél felé. És mindenre van idő. Van idő a másik meghallgatására. Van idő saját magam meghallgatására. És ahogy szaporodnak a legyalogolt kilométerek, ahogy a beszélgetés helyét átveszi a termékeny csend, a következő lépésre való koncentrálás, akkor már van időm Isten meghallgatására. Aki ott és akkor szól hozzám. Akire most van elég időm. Akinek nemcsak odavetek néhány jól megtanult imádságot, hanem akinek most a lábaihoz ülök és hallgatom, amit nekem és csak nekem akar mondani. Áldott ez a pillanat. Ez a zarándok igazi ajándéka. Ahogy a tanítványok sem tértek vissza üres kézzel a mélyből, az evezésből, úgy mi is igazi búcsún vettünk részt. Ami után már nem ugyanazok voltunk és vagyunk. Ami után már jobban értékeljük a mellettünk zarándoklót. Ami után jobban értékeljük saját magunkat. És ami után igazán rádöbbenünk arra, hogy mennyire irgalmas, szeretetteljes és hatalmas Istenünk van, akinek halászai és zarándokai lehetünk. Most és mindörökké. Ámen

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon, valamint a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye