Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Márk evangéliuma - Mk 9,17-31 (szentiras.hu)

A mai evangéliumi szakaszban leírtak az Úrszínváltozás után történt. A mennyei világosságot megjelenítő Úrszínváltozás eseménye és ennek a jelenetnek az evilági sötétsége feszültségét mutatja be: a hitnek és a hitetlenségnek a feszültségét, a hitnek és a tehetetlenségnek a helyzetét. Mert azt a kifejezést, hogy hitetlen nemzedék, mindannyian megkapják. Igaz az édesapára, a tanítványokra, az írástudókra, akik valójában mind hívő és vallásos emberek voltak. Mégis, miért ilyenek? Azért, mert nem elég az általános hit, hogy hisz az ember Istenben: az adott hétköznapi helyzetekben is legyen ott az emberben a bizalom, hogy Isten képes segíteni és segít is rajtunk.

Ebben az esztendőben ünnepeljük a niceai zsinat 1700. évfordulóját: 325-ben a zsinati atyák megfogalmazták a hitünk alapvető lényegét, azokat a helyes ismereteket, melyek kellenek ahhoz, hogy az ember valóban hívő lehessen. Hiszen mit látunk? Oly sokszor azt, hogy az általános hit is el van torzulva, azaz talán sok ember egyfajta Zeuszként látja Istent, aki kiszámíthatatlan, alkalmanként villámokat szór tekintetével. De talán nemcsak a rossz ismeret, hanem egyfajta elvárás is befolyásolja az Istenről alkotott képet, hiszen sokan szívesen látnák Istent olyannak, mint Aladdin csodalámpásának a Jinn-jét, aki minden kívánságot megold. Ha rossz az ismeret, akkor nem lehet élő és helyes a hit sem. Ezért olyan fontos látni, hogy mi nem Zeuszban, nem egy Jinn-ben hiszünk, hanem abban az Istenben, aki «úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen». Isten nem ment meg minket minden rossztól, ez majd csak a mennyország lesz. Abból, hogy hiszünk, még nem következik az, hogy földi paradicsom legyen az életünk. Isten szeretete elsősorban az életünk értékét és értelmét adja meg és ehhez a szeretethez a hittel kapcsolódhatunk. S ezért nagyon fontos ezt látni és törekedni a helyes ismeretre. Isten mindig nagyobb, mint a róla alkotott képünk: mindig lehet dolgozni azon, hogy a Szentírás olvasásával, megismerésével az Istenről alkotott képünk egyre tisztább és igazabb legyen, de mindig igaz marad, hogy Isten még annál is nagyobb, amilyen képet róla alkotni tudunk.

Azt is látnunk kell, hogy Isten segít. Hiszünk benne, hogy ő valóban kész segíteni. Az édesapa tehetetlenségében s már csalódottágában is – hiszen a tanítványok nem tudták meggyógyítani a gyermeket, és már jó néhány csalódott helyzeten túl van – azt mondja Jézusnak: «ha tehetsz valamit, segíts rajtunk». Jézus azt mondja: «minden lehetséges annak, aki hisz». Vagyis Isten akar és kész segíteni nekünk, de az adott helyzetben nekünk is bizalommal kell lenni iránta.
Istennek nem mi dirigálunk, nem mi mondjuk meg, hogy mit és hogyan tegyen, hanem ő irányít. Ezért fontos elfogadni azt, hogy Isten nem mindig úgy segít, ahogyan azt mi gondoljuk vagy ahogy mi várjuk. Érdekes, hogy az édesapa el is feledkezik gyermekéről, amikor meghallja ezt a mondatot, és már a hitet kéri: «hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen». Segíts azon a helyzeten, hogy többet tudjak megtenni, valóban bizalommal tudjak odafordulni Hozzád. Milyen szép, hogy már erre is oda tud figyelni, hogy a hit növelését kéri Jézustól. Milyen sokszor kell, hogy az ember ezt láthassa meg: Isten kész és tud segíteni, de nem mindig azon a módon, ahogyan azt mi előírjuk.

A hitnek egy olyan gondolatára is forduljunk, amely a latin szóból származik. Latinul a hinni szó: credere, eredeti kifejezésben: cor dare, magyarul pontosan azt jelenti: szívet adni. Mert, akiben hiszek, annak megnyitom a szívemet. Ahogyan az édesapa, aki a beteg gyermekéért fordult Jézushoz, megnyitotta a szívét Jézus előtt és kérte segítségét a maga életéhez is, gyermeke életéhez is. Mi is adjuk szívünket Istennek, emeljük föl hozzá, hogy ő töltse be szeretetével.

Amen

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye