Mi az egység köteléke és a béke útja? – Országos roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

Az ország különféle tájegységeiből, Zalától Szabolcsig mintegy harmincöt településről érkeztek Mátraverebély-Szentkútra énekelve a zarándokcsoportok, egy-egy menet élén feszülettel vagy ajándékokat hozva a Szűzanyának, hittel a szívükben.

Az érkezőket Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató fogadta áldással, jó szóval, imával, rövid elmélkedésekkel. A mezőszemerei és szendrőládi csoport püspöki áldást is kapott a Szentkútra éppen megérkező Székely Jánostól, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) cigánypasztorációért felelős püspökétől, akit a zarándokokok barátként üdvözöltek.

Dúl Géza korábbi országos cigánypasztorációs referens kezdeményezésére 2003 óta szerveznek a cigány közösségeknek nyári zarándoklatot Mátraverebély-Szentkútra, idén az imádság éve jegyében, az Istennel való személyes kapcsolatnak szentelve, ugyanakkor az egység megélésének szándékával a közösségben.

Az idei programokat az MKPK Cigánypasztorációs Bizottsága és a Boldog Ceferino Intézet szervezte. A program kezdetén az oltárnál a nyírkátai Pharne Csérhaja – Fehér Csillagok együttes énekelt dicsőítő dalokat, majd Oroszné Obbágy Rita, a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja hívta közös imára a jelenlévőket. Felolvasta az 50. zsoltárt, mintegy ráhangolódva Székely János szombathelyi megyéspüspök tanítására.

A püspök az elmélkedésében az egységről és a békéről beszélt. Emlékeztetett arra, hogy az első keresztényeknek egy volt a szíve, lelke: szerették egymást. Ugyanakkor rámutatott annak a valóságára is, milyen nehéz megőrizni az egységet. „Mennyi fájdalom van a családokban, mennyi válás, veszekedés, meg nem értés; mennyi viszály, pletyka, rosszindulat van a mi közösségeinkben is, mennyi szakadás az Egyházon belül is, mennyi nehézség hazánkban a cigányok és nem cigányok között, és mennyi békétlenség a világban, mennyi szörnyű háború... Nagy szükségünk van az egységre, a békére!"

Mint mondta, a Biblia diabolosnak nevezi a Sátánt, ami azt jelenti: szétszakító; ő az, aki embereket, nemzeteket fordít egymás ellen, aki családokat szakít ketté. A széthúzás a gonosztól van.

„Amikor a férjedben, a feleségedben nem látod meg azt az embert, akit Isten rád bízott, hogy szeresd, hogy boldogítsd (és nem azért, hogy kritizáld vagy át akard alakítani), és eluralkodik a kiabálás, vagy felüti a fejét a hűtlenség, az a Sátántól van. Ugyanez vonatkozik a közösségben tapasztalható széthúzásokra is. Isten álma a békesség, az egység. Jézus álma is ez volt az Egyházról: legyenek mindnyájan egy, ahogyan ő is egy az Atyával.”

A továbbiakban a püspök példázatokon keresztül mutatta be az előítéletek, az egymás elfogadását nélkülöző szembenállás következményét, a lelkek és az emberi közösségek elszigetelődését, „fagyhalálát”, majd a megbocsátás, a bocsánatkérés hatásáról, csodájáról beszélt.

„Ha csak harcolunk egymással, a közösségeink nem tudják Isten szépségét sugározni a világ felé.”

Az egység, a béke megteremtéséhez a püspök három tanácsot adott át:

Elsőként azt, hogy

minden döntésünk középpontja Jézus legyen. Ne a magunk sérelmei, vágyai, akarata mozgasson; ne az, hogy nekünk legyen igazunk.

Egy csúnyán, keményen veszekedő házaspár történetét hozta példaként. Az asszony egy lelkigyakorlaton megfogadta, nem harcol tovább a férje ellen, bármit is tesz vagy mond. Amikor a férj az újra és újra ismétlődő bántások után egy alkalommal megkérdezte a feleségét, hogyan bírja visszaszólás nélkül a sértéseket, még a mások előtti kigúnyolást is, az asszony azt felelte: nagyon fáj, de Jézus erős bennem. Néhány nap múltán a férj is „letette a fegyvert”.

Szent Pál írja, hogy ugyanazt a lelkületet kell ápolni magunkban, ami Jézusban is megvolt. Így építhetjük a közösség egységét is. Székely János Dúl Géza atyát is idézte: „Itt Magyarországon úgy kell összeölelnünk a cigányokat és a nem cigányokat, ahogyan Jézus kitárta a karjait a kereszten. Mind a két oldalt magunkhoz ölelve.”

Az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője ezután Boldog Ceferinót állította példának, aki testvére volt mindenkinek. „Milyen jó volna, ha mi pedig meg tudnánk védeni a cigány testvéreinket a nem cigány közösségeinkben!

A békesség bennünk kezdődik.”

A másik tanács arról szólt, hogy az Egyházban mint testben a sok tag egymással harmóniában kell éljen, ki-ki a maga küldetését teljesítve. Nagyon fontosak az apostolok is – a papok. „Szeresd a papodat akkor is, ha nem tökéletes ember. Jézus küldöttét lásd benne. Amikor a pap feloldoz a bűnöd alól, valójában nem ő oldoz fel, hanem Jézus.

Szeresd az Egyházat, amelyet alapított, és találd meg benne a helyedet" – mondta a püspök.

A harmadik tanács pedig a megbocsátásról, az irgalomról, az egység útjáról szólt. „Tanuld a megbocsájtást hetvenszer hétszer is, valamint ne ítélkezz nagyképűen!

Isten remekművei vagyunk mindnyájan; s csak együtt boldogulhatunk. Nem a másik embert becsapva vagy bántva”  – emlékeztetett Székely János.

Az előadás ideje alatt a szervezők a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokat tartottak.
A püspöki tanítás után a program az oltárnál Horváth Zsolt tanúságtételével folytatódott, aki közel húsz éven át kőművesként dolgozott, ám súlyosan megbetegedett és egyedül maradt a gyermekeivel. Az élete nagy fordulatot vett, amikor felnőttként megélte az Egyházhoz tartozás lényegét. Jelenleg hittantanár-katekéta Prügyön és Taktakenézen.

A szentmise kezdetén a mátraverebélyi hívő cigány közösség képviselője, Csemer Csaba köszöntötte Ternyák Csaba érseket nevenapja alkalmából, a főpásztor pedig nagy örömmel köszönte meg a megemlékezést druszájának. „Testvérként jöttem közétek, s nyitott lélekkel vagyunk itt, hogy a zarándoklat alkalmával közelebb kerüljünk a Szűzanya által Krisztushoz” – mondta.

Az egri érsek homíliája elején egy szívének kedves kifejezésről beszélt: „Olyan jó volna, ha sokan éreznék azt a magyar társadalomban, a hívek körében is, hogy testvérként tekinthetünk egymásra, romák és nem romák, s az utóbbiak éppúgy tiszteletbeli romának érezhetnék magukat – amint az az idős (nem roma) házaspár, akik ezt megvallották nekem, amikor kérdeztem őket, hogy miért éppen a balajti cigányokkal együtt zarándokolnak.”

Ternyák Csaba az idei országos  roma zarándoklat mottójára utalva hangsúlyozta, egy jól működő családról például elmondhatjuk, hogy „egy szív, egy lélek”, hiszen egy célért dolgoznak. Képesek arra, hogy leküzdjék a széthúzó erőket, megtalálják az erőforrásokat, amelyek összegyűjtik őket.

„Legyen a legfontosabb alapélményünk az, hogy testvérek vagyunk, akik hiszünk Istenben, tiszteljük a Szűzanyát és tisztelettel, engedelmességgel vagyunk a pápa iránt.”

A cigányság értékeivel kapcsolatban az érsek kiemelte és példaként állította mindenki elé a roma szülők gyermekeik iránti szeretetét. Szólt arról is, hogy számos roma férfi visszatalált a munka világába, ahogany ezt az egri bazilika felújításakor is tapasztalta.

Ternyák Csaba rámutatott a cigányság legveszélyesebb „ellenségeire” is, ezek az alkohol, a drog és az uzsora. Az ellenség legyőzésére pedig erős elhatározás szükséges – biztatta a jelenlévőket az érsek.

„Vigyázzunk egymásra, segítsünk egymásnak, mintegy védőhálót kialakítva egymás körül” – kérte.

Megerősítésként egy pozitív élményét is megosztotta a zarándokokkal: nemrég beszélgetett egy cigány fiatallal, aki megvallotta neki: pap szeretne lenni. „Szükség van olyan apostolokra, akik képviselik a népüket, közösségüket Isten előtt” – szögezte le az érsek, majd eszéde végén a magyar szentek és Boldog Ceferino közbenjárásáért fohászkodott a hazai cigányság hitben való gazdagodásáért.

A szentmise végén Székely János püspök köszöntötte és méltatta az aranymisés Dúl Gézát, aki „testvére, atyja, barátja” lett a cigányoknak, és a nagy úttörők, Sója Miklós, Somos László méltó utódja a pasztorációban. Számos remek cigány ember tért hitre a működése nyomán. „Nem »könnyített kereszténységet« adtál, hanem igazi lelkiséget” – mondta a jubilánsnak Székely János.

A szentmisét ebéd követte, majd röviden bemutatkoztak a zarándokcsoportok, s kötetlen együttléttel folytatódott a zarándoklat programja Mátraverebély-Szentkúton.

Forrás: Magyar Kurír, Szöveg: Körössy László, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye