/

LITURGIKUS NAPTÁR

3. hang

Iz 29,13-23

Így szól az Úr: Ez a nép szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Hiába tisztelnek engem, amikor csak emberi rendelkezéseket és tanokat oktatnak. Ezért íme, én újra áthelyezem ezt a népet, és megváltoztatom őket. Meghiúsítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát enyészetre adom. Jaj azoknak, akik mély rejtekben tanácskoznak magunknak, s nem az Úrtól kérnek tanácsot! Jaj azoknak, akik titkon tartanak tanácsot, mert tetteik homályban maradnak. Azt mon­dogatják: Ugyan ki látott minket, és ki fogja megtudni azt, hogy mit teszünk? — Miért nem tekintitek magatokat agyagnak a fazekas kezében? Mondhat­ja-e a mű alkotójának: „Nem te készítettél engem”? Vagy a teremtmény Teremtőjének: „Nem okosan alkottál!” Még egy kis idő, és olyanná változik a Libanon, mint a Kármel hegye, a Kármelt pedig erdőnek lehet tekinteni. Azon a napon majd a süketek meghallják a könyv szózatát, és a vakoknak elsötétült és homályba borult szeme látni fog. Örvendezve ujjonganak majd a szegények az Úrban, és akik az emberektől már nem kaptak reményt, örömmel telnek be. Elvész a gonosz és elpusztul a kevély, és ki lesznek irtva a gonosz törvényszegők, s akik szavukkal bűnösekké teszik az embereket, és igyekeznek megvesztegetni a bíráikat a kapuban, és hamisan elfordulnak az igaztól. Ezért így szól Jákob házához az Úr, melyet választott Ábrahám ivadékai közül: Nem ér majd akkor szégyent Jákob, és nem pirul majd akkor az arca, hanem, ha majd látja fiaival kezem műveit közöttük, miattam szentnek mondják majd nevemet, és szentnek magasztalják Jákob Szentjét, és félik majd Izrael Istenét.



Ter 12,1-7

Így szólt az Úr Ábrámhoz: „Menj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet megmutatok neked. Én majd nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom azokat, kik átkoznak téged. Benned nyer majd áldást a föld minden nemzetsége.” Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt esztendős volt, amikor elindult Háránból. Ábrám magával vitte Sárát, a feleségét, meg Lótot, testvérének fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, és mindazokat, akikre Háránban szert tettek, és kivonultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Aztán Ábrám végigvonult az országon, egészen Szichem vidékéig, a magaslati tölgyesig. Azon a földön akkoriban kánaániak laktak. Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „A te ivadékodnak adom majd ezt a földet.” Erre Ábrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.



Péld 14,15-26

Az együgyű minden beszédnek hitelt ad, az okos viszont bűnbánatra irányítja lépteit. A bölcs fél és kerüli a rosszat, a balga pedig elbizakodottan törvényszegők közé vegyül. A hirtelen haragú meggondolatlanul cselekszik, a bölcs férfi viszont sok mindent eltűr. Az együgyűeknek balgaság az osztályrészük, az ügyesebbek pedig megragadják a megismerést. Meghajolnak majd a rosszak a jók előtt, és az istentelenek tiszteletben tartják majd az igazak ajtaját. A szegényt még barátja is megveti, a gazdagokkal ellenben sokan barátkoznak. Aki a nyomorultakat megveti, vétkezik, de boldog az, aki a szegényeken megkönyörül. Az igazságtalanságban tévelygők csak gonoszságot forralnak magukban, a jók pedig irgalmat és igazságot. Akiknek csak gonoszságon jár az eszük, azok nem számíthatnak irgalomra és hűség­re. Könyörület és hűség csak azokat illeti meg, akik jót cselekszenek. Minden fáradságnak bőségesen megvan az eredménye, az élveteg és érzéketlen viszont ínségre jut. Bölcs embereknek bőség a koronájuk, a balgák viszont bolondságokkal foglalkoznak. A megbízható tanú megmenti a lelket sokféle bajból, a csalárd pedig csak hazugságot kohol. Az erős az Úr félelmébe veti bizalmát, s ezzel hagy békés támaszt gyermekeinek is.




Szent Márk fölszentelt vértanú és Kürillosz diakónus vértanú

Ezek a szentek különböző vidékeken szenvedtek vértanúságot Julianosz aposztata császársága idején a pogány restauráció miatt 362-ben. A hagyomány szerint Szent Márk még Nagy Konstantin császár idején lerombolt egy pogány szentélyt, hogy helyére keresztény templomot építsen. Harminc évvel később életével kellett fizetnie ezért a buzgóságért. Küroszi Theodorétosz elbeszélése szerint Kürillosz héliopoliszi diakónusnak ugyanezt kellett elszenvednie hasonló okból. Aszkalonban és Gázában, ahol a pogányság még különösen is elevenen élt tovább, sok egyszerű kereszténynek kellett ekkoriban kegyetlen kínzások elszenvednie a pogányoktól.