Minden évben két alkalommal mérik össze focitudásukat a papok a papnövendékekkel. Az idei második alkalom október 4-én került megrendezésre Demecserben. Tamás Ferenc demecseri helyettes parókus atya beszámolóját olvashatják.
A pap-kispap meccsen a mostani alkalommal a papok jöttek ki győztesen. Az első meccset gála mérkőzés követte, amelyen a papok a papnövendékekkel közösen mérkőztek meg a demecseri Kinizsi SE focicsapat ellen. Derekasan helytálltak a klerikusok, de a mérkőzést a demecseri csapat nyerte.
Mind a két mérkőzésen nagyon színvonalas összecsapásokat láthattunk.
A mozgás után a templomban folytattuk az estét, ahol a hívekkel együtt imádkoztuk el a Paraklisz imádságát. A közös hálaadás után pedig finom vacsorával zártuk a napot. Senki nem ment haza ajándék nélkül.
Köszönöm szépen a sok segítséget Rátkai Sándor polgármester úrnak, Varga Egon edzőnek, a demecseri focicsapatnak, a demecseri konyha dolgozóinak, a papoknak, kispapoknak, és nem utolsó sorban a kedves testvéreknek a támogatást, a sok süteményt, és hogy a rossz idő ellenére szép számmal látogattak ki a meccsekre.
Forrás és fotó: Demecseri Görögkatolikus Egyházközség Facebook-oldala
Nyíregyházi Egyházmegye