„Korábban a templom, nemrég a bölcsőde tetőtere is építési terület volt. De mindannyiunk lelke is egyfajta építési terület, és nem mindegy, hogy ki és mi az alapja” – mondta Demkó István kisvárdai parókus atya egy sokrétű ünnepség lezárásaként október 13-án a kisvárdai görögkatolikus templomban. A Szent Liturgia keretében nem csak a szociális szolgálat új adminisztratív székhelyét áldották meg. Emléktáblát avattak, képviselő-testületi tagok esküdtek fel a közösség szolgálatára, valamint a főpásztor felolvasói rendben részesítette a helyi kántort.
István atya a kisvárdai közösség parókusaként év elején adhatott hálát egy nagy munkafolyamat lezárultának. Januárban templom- és oltárszentelést végeztek a templomfelújítást követően, melynek befejeztével szinte azonnal kezdetét vette a templom szomszédságában található görögkatolikus bölcsőde tetőterének beépítése. A községben működő házi segítségnyújtó szolgálat dolgozói számára egy teljesen új adminisztratív székhelyként szolgál majd ez a 400 m² irodáival, közösségi és rekreációs tereivel együtt. A beruházásban, pályázatban, tanácsadásban, felajánlásban, tervezésben és kivitelezésben többen is a parókus mellé álltak.
A Szent Liturgia első mozzanataként Molnár Csaba kántor felolvasói rendben részesült. Ritka alkalom, hogy a grékát püspöke áldásával nem teológushallgató ölti magára, hanem civil munkatárs. (A kisebb rendekről szóló interjúnkat meghallgathatja ITT.)
A szertartáson Szocska A. Ábel atya elnökletével együtt imádkozott a liturgia főcelebránsa, Demkó István atya mellett Halinda Gyula ökonómus atya, Levcsenkó Dávid kisvárdai kisegítő lelkész atya, diakónusi szolgálatot látott el Zoltán György fődiakónus atya, gyóntatói szolgálatot Mosolygó Tibor atya végzett. A Szent György-iskola énekkarának tagjai Kovács Róbertné vezényletével a kántorizálásban segítettek.
Ábel püspök prédikációját egy olyan mondatra fűzte fel, melyet a sivatagi atyáknak mondtak a tanítványok, akik a mestertől akartak útmutatást az életükre:
„Atyám, mondj nekem egy igét!”
A kapott ige segíti az azt kérőt abban, hogyan kell élnie, hogy örök üdvösségre jusson. A kérés ma is aktuális: az ige, az isteni szó segít minket a mindennapokban, hogy szebben, helyesebben éljünk. A szavak nagy hatással vannak ránk – vitte tovább a gondolatmenetet.
„Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.” – idézte az evangélistát.
A szavak olykor tanítanak, s olykor nehéz kimondani őket. Talán a legnehezebb kimondani: bocsáss meg. Nem mindegy hogyan éljük meg és hogyan adjuk tovább a Jézus Krisztus által ránk hagyományozott szavakat – folytatta.
Egy történeten keresztül szemléltette, hogy igazán akkor tudunk világoskodni, mások előtt jó példával elől járni, ha szavainkat a Szentírás szavai szövi át – s ezeket tettekre is váltjuk.
A szertartás végén tizenhatan – köztük Leleszi Tibor polgármester is – tettek öt évre szóló fogadalmat: a képviselő-testület tagjaiként azon fognak fáradozni, hogy „Isten ügye erősödjön az emberi lelkekben”, s hogy a közösséget szolgálják.
Majd a templom előterében elhelyezett emléktáblát leplezték le és áldották meg. Néző István helytörténész, a Kisvárdai Városszépítő Egyesület elnöke és a Tutkovics család leszármazottjainak kezdeményezésére a 127 éves templom tervezőjének, Tutkovits Józsefnek és kivitelezési munkáiban résztvevő Tutkovits Ferencnek állítottak táblát.
A papság és asszisztencia a meghívott vendégekkel a bölcsődei új tetőtérbe vonult át, ahol Ábel püspök megáldotta azt.
A templomba visszatérve köszöntőt és hálaszavakat fogalmazott meg a házigazda, Demkó István atya.
Az ünnepségen jelen volt a városvezetés, a társintézmények vezetői, képviselői, a szolgálatok munkatársai és a hívek, akik valamennyien a Szent György Görögkatolikus Iskola, az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ bölcsődéinek, a Szent György Házi Segítségnyújtó Szolgálat és a helyi karitász-csoport fáradozásainak köszönhetően közös ebédet költhettek el az iskolában.
Az eseményen készített riportunkat hamarosan meghallgathatja podcast csatornánkon.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye