A Cantemusról szólt a Rókahegyi görög esték februári alkalma

Nem is előadás volt ez, hanem egy élménybeszámoló a Cantemus közösség 50 évéről, megfűszerezve a tőle megszokott humorral és természetesen őszinte önéletrajzzal. A házigazda, dr. Ivancsó István atya köszöntőjében sok-sok új dolgot mondott el „Dénes bácsiról”, aki – ahogy elmondta – 1969-től viseli ezt a megszólítást.

Ha pályafutását, életét, díjait akarnánk felsorolni, nem jutna idő és hely előadásának összefoglalására. Egy olyan díjat hadd emeljünk ki, amit ő maga is megemlített és nagy szakmai elismerés: Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, amit 1993-ban kapott.

Kisgyermek korában csak zenepedagógus nem szeretett volna lenni. Mégis a Jóisten erre az útra terelte, szerinte – mint fogalmazott – gyerekkori csínytevései miatti vezeklés céljából. Ezt kezdetben úgy élte meg, hogy „becsületes kötelességteljesítésből” tette a dolgát különösebb ambíció nélkül és aztán mégis ebből lett a karrier. Pedig abban az időben egy református lelkészgyereknek (édesapja lelkész volt, édesanyja tanítónő) nem volt könnyű egyetemre bejutni, diplomát szerezni. A szülők ezért terelték a zenei pálya felé, mert az „ideológia-mentes”, és ott nagyobb esélye volt diplomát szerezni. 1969-ben kezdett tanítani Nyíregyházán a Kodály módszer alapján.

Fokozatosan szervezte meg az énekkarokat. Először a gyermekkart, akikkel 1975. március 15-én országos első díjat nyertek. Ettől kezdve számítják a kóruscsalád születését. Majd jöttek az országos hírnevet hozó versenyek: 1978-ban Debrecenben országos második helyezés, a külföldi meghívások, melyek során több alkalommal Magyarországot képviselték a Kodály módszer világszínvonalú bemutatásával.

Történt egyszer, hogy Varsóban (1980-ban!) egy verseny után a gyerekek spontán elkezdtek énekelni, és azt vették észre, hogy japánok videózzák őket. Ettől kezdve figyeltek fel rájuk Japánban és 1990-től rendszeres lett a meghívás. Persze azt nem mindenki tudja, hogy az első japán útjukat az akkori iskolaigazgató és Dénes bácsi által felvett személyi kölcsönből finanszírozták. A kórusok – merthogy időközben megalakult a Fiú Vegyeskar, a Pro Musica Leánykar, a Banchieri Énekegyüttes, a Felnőtt Vegyeskar, a Nyitnikék és a Napsugár Gyermekkar – bejárták az egész világot, a leghíresebb koncerttermekben énekeltek.

Kezdetben évente egy-két külföldi útjuk volt, aztán tíz turné is belefért az évbe. A Cantemus nevet azért választották, mert egyrészt külföldön ezt könnyebb volt kimondani, mint a „Nyíregyházi 4. számú Zenei Általános Iskolát”, másrészt ebben a választásban a szó jelentése is fontos ars poetica volt: énekelni jó, énekeljünk! Szabó Dénesnek igen nagy feladatot adott a Jó Isten és ő ezt kiválóan teljesítette.

Fantasztikus lelkesedéssel beszélt az iskolából már kirepült kórustagok „önszerveződéséről”, a japán utakról, amelyek során nem csak a szállodai elhelyezésekben és az étkezések luxus megoldásában érezték vendéglátóik figyelmességét, hanem spontán programok profi szervezésével is keresték a kedvüket. Ezek a gyerekek az énekléssel olyan „mentális jólétben” élnek, hogy nem szoktak betegek lenni, soha nem került veszélybe fellépés betegség miatt. Pedig a koncertek alatt általában napi négy órát töltöttek színpadon (2 óra próba + 2 óra szereplés).

A Cantemus kóruscsalád az idén 50 éves. Ezalatt 50 első díjat nyertek nemzetközi versenyen és „Nemzeti együttes” lettek, számtalan esetben hivatalos delegáltként képviselték külföldön a magyar államot, hazánkat. Isten éltesse „Dénes bácsit”, feleségét, „Ági nénit”, aki naponta biztosítja számára a nyugodt hátteret és – ahogy a karnagy fogalmazott – nem „fele-ség”, hanem „egész-ség” számára. Hálásan köszönjük a lenyűgöző előadást!

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye