Érintő - vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 18,10-14 (szentiras.hu)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A találkozás ünnepkörének zárása nem jelenti Istennel való találkozásunk végét. Vele minden nap találkoznunk kell. Minden nap meg kell Őt szólítanunk, hogy szívünk és lelkünk egyaránt abban a tudatban létezhessen, dobbanhasson, hogy Velünk az Isten. Amikor pedig a feledékenyég csábításába beleesünk, akkor máris a bűn között, a bűn árnyékában találjuk magunkat, hiszen megfeledkezünk arról, hogy az Isten velünk való léte meghatározó is kellene, hogy legyen szenté válásunk lelki küzdelmekkel teli folyamatában.

Ekkor szükséges az életünkben az alázat, ami felismerteti velünk, hogy mi bizony csak emberi természettel rendelkezünk, és egyedül az Isten az, aki Szent. «Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.»

Ha az alázatra gondolok és az Istenre irányuló emberi tekintetünkre, akkor az 50. zsoltár egyik legszebb sora jut eszembe, mely így szól: «a töredelmes és alázatos szívet, ó Isten, nem veted meg».

Ha a bűnbánat megélése és a nagyböjti készületünk lelki megújulása érdekében elkezdjük az alázatot, mint életstílust is gyakorolni, akkor ideillő kérdés számunkra, hogy miben kell tovább fejlődnünk?

Ha a farizeusra tekintek, és őt szeretném követni, akkor pontosan leírja az evangéliumi szakasz, hogy mit kell tennem, ha olyan szeretnék lenni, mint ő, és nem olyan, mint ez a vámos is. A farizeus imádkozott, hálát adott, hogy nem olyan, mint a többi ember. De a negatív állítások mellett fontos feladatokat felsorolt, amivel taníthat bennünket, ha az ő lelkiségét szeretnénk követni:

Kétszer böjtöl hetente, fizeti a tizedet, és a legfőbb tulajdonsága, hogy ő különb mindenkitől.
Ennyi elég az üdvösséghez? Ennyi elég a lelki élethez? Ennyi elég az Isten szeretetére való válaszhoz?
Hol maradt ebből az Isten? Hol maradt ebből az emberségnek, és Isten szentségének a dicsőítése? Hol maradt ebből az alázat?

Érdekes, hogy mi nem halljuk a farizeus bűneit, csak az öntömjénezését, hogy milyen nagy vallásos életet él. A vámos pedig már a nevében is bűnös szereplő a történetben, akinek bűnös a hivatása, így ő is azonosítva van a bűnnel. Amit viszont hallunk tőle, az eltanulható. „Isten irgalmazz nekem, bűnösnek!”

Ha megnézem a két szereplő mondanivalóját, tanítását, és tanúságtételét saját hitéről, melyikhez szeretnék csatlakozni? Melyikhez szeretnék hasonlítani?A saját vallásosságát legyező farizeushoz, aki szinte csak beszél, de nem is imádkozik, vagy pedig a vámoshoz, aki szemét sem merte fölemelni, csak szívében megtörve irgalmasságért imádkozott.

Az alázat nem magamutogatós, fejünket lehajtogatós színjáték, hanem életstílus, melybe belefér sok minden mellett a saját magunk reálisan, embernek való látása is. Ha pedig látom magam őszinte szívvel, akkor nem felmagasztalni akarom a tetteimet, életemet, hanem irgalomért imádkozom az emberszerető Istenhez, hogy adjon erőt a folyamatos megújuláshoz, a megtéréshez és Krisztus követésének a hűségéhez.

Az Istennel való találkozásunk tehát nem ér véget. Ahhoz viszont, hogy a Vele töltött idő ne a saját dicsőségemre, hanem az Ő dicsőségére történjen, kell, hogy a vámos szavai is beépüljenek imaéletem alapjaiba: Isten, irgalmazz nekem bűnösnek!

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon, valamint a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P.Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye