Hierarcháink szlovák püspökökkel együtt ünnepelnek Máriapócson március 19-én, az esti szertartásra mindenkit szeretettel várnak.
Ferenc pápa 2015. március 19-én alapította meg a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat, ismertebb nevén a Görögkatolikus Metropóliát. Erre fogunk közösen is emlékezni az augusztusi máriapócsi búcsún, azonban az alapítás napján, március 19-én is hálát adunk az elmúlt tíz évért.
A nap folyamán főpásztoraink a szlovák görögkatolikus egyház hierarcháinak tanácsát látják vendégül nemzeti kegyhelyünkön, hogy a VI. imaórát követően közösen vitassák meg a két egyház eredményeit, kihívásait, s megosszák egymással tapasztalataikat a beavató szentségek, a papképzés, az imaélet, a liturgikus képzés, az ifjúság- és cigánypasztoráció területén.
A nap zárásaként 17 órakor előszenteltek liturgiáját végzik a máriapócsi bazilikában, melyre szeretettel hívnak és várnak mindenkit, aki eme gyönyörű, ősi szertartásunkat velük és szlovák püspöktársaikkal együtt szeretnék imádkozni metropóliánk alapításának tizedik évfordulóján.
Forrás és fotó: Görögkatolikus Metropólia
Nyíregyházi Egyházmegye