Március 21-én délután zárult le a 2024/2025. tanév országos középiskolai versenye a máriapócsi Emmánuel Zarándokközpontban. Idén kilenc csapat jutott a döntőbe, ahol a versenyzők egy háromfordulós versenyben mérték össze tudásukat.
A középiskolai hittanverseny a korábbi évek gyakorlata szerint ebben a tanévben is két levelezős fordulóval kezdődött. A versenyen részt vevő harmincegy csapatból az első két forduló után nyolc került be a máriapócsi országos döntőbe. A megmérettetésen a metropólia mindhárom egyházmegyéjéből érkeztek versenyzők: Miskolcról, Nyíregyházáról és Hajdúnánásról is. Külön öröm volt számunkra, hogy az iskoláikat képviselő csapatok mellett egy középiskolásokból álló egyházközségi csapat is érkezett, Rozsályból.
A versenyt megtisztelte jelenlétével Kocsis Fülöp érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz miskolci és Szocska Ábel nyíregyházi püspök is.
A középiskolások versenymunkájának értékelésében ebben az évben dr. Gánicz Endre, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke és Kiss Máté atya voltak a segítségünkre. A verseny egész folyamatát segítette munkájával Buka Gábor atya, Tótbegyi Zsolt és Markos Kitti.
A csapatok fantáziadús és találó csapatneveket választottak maguknak. Az országos döntő a közös imával kezdődött, majd a szervezők nevében dr. Inántsy-Papp Ágnes köszöntötte a résztvevőket. Az első fordulóban egy írásbeli feladatlapot kellett kitöltenie a versenyzőknek. A második feladat során a csapatok otthon elkészített Tik-tok-videóikat mutatták be, melyben egy előre kiadott példabeszédet dolgoztak fel. A harmadik feladat során egy buzdítást kellett megírniuk a megadott szempontok alapján társaik számára, amelynek címe: Ne légy kanapélakó! volt. A fiatalok ügyesen vették az akadályokat, és a jó hangulatú versenyen - ahol a tudás, a kreativitás és az előadókészség egyaránt szerepet játszott -, mindenki a legjobb tudása szerint teljesített.
A verseny végén a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, végül a következő döntést hozták meg:
1. helyezett: Csírázó BAB – Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
Páll Adél
Csatlós Benjamin
Gombás Bálint
2. helyezett: Szinoptikusok – Kossuth Lajos Gimnázium, Nyíregyháza
Klepács Kornél
Hliva Ramóna
Molnár Bianka Klaudia
3. helyezett: Növekedő Mustármagok – Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
Csirpák Eszter
Tóthszegi Domonkos
Trella Marcell
4. helyezett: Irgalmasok – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Kovács Boglárka
Ötvös Janka
5. helyezett: Józsué serege – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Csáki Gréta
Dósa Lehel
Kerékgyártó Réka
6. helyezett: Ta Ariná – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Ötvös Zoltán
Tóth Bálint
Török Nóra
6. helyezett: A dorogi triumvirátus – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Kranyik Gergő
Orosz Ádám
Vastag Ádám
7. helyezett: Hakeldema – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás
Kökényesi János
Pálfi Bence
Szabó Ákos
8. helyezett: Bűnbánó Zajos, Csahos, Rozsok – A Rozsályi Görögkatolikus Egyházközség csapata
Lakatos Patrik
Bócsi Barbara
Szöveg: Bodnár Boglárka, fotó: Vándor Ilka Borbála/Görögkatolikus Metropólia
Nyíregyházi Egyházmegye