A Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek irányítása környezettudatos körülmények között

Befejeződött a Nyíregyházi Egyházmegye KEHOP-5.2.3-16-2021-00105 kódszámú, „A Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek irányítása környezettudatos körülmények között” elnevezésű projektje, melynek keretein belül a Nyíregyháza, Bujtos u. 32. sz. alatti ingatlan korszerűsítésére került sor. A beruházás több mint 300 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

A Nyíregyházi Egyházmegye a Magyar Államnak mind oktatási, mind pedig szociális területen igyekszik a segítségére lenni, ezen belül egyik kiemelt tevékenysége a gyermekek védelme. Az egyházmegye tulajdonában álló, Nyíregyháza Bujtos u. 32. Hrsz.3078 szám alatti ingatlanban működik a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, mely közel 1000 gyermek nevelési-gondozási feladatait látja el. Az intézmény 12 lakásotthonában 130-150 gyermek ellátását 90 dolgozó biztosítja, míg nevelőszülői családban 700 gyermeket helyeztek el, 220 nevelőszülő mellett.

A Nyíregyházi Egyházmegye a Magyar Államnak mind oktatási, mind pedig szociális területen igyekszik a segítségére lenni, ezen belül egyik kiemelt tevékenysége a gyermekek védelme. Az egyházmegye tulajdonában álló, Nyíregyháza Bujtos u. 32. Hrsz.3078 szám alatti ingatlanban működik a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, mely közel 1000 gyermek nevelési-gondozási feladatait látja el. Az intézmény 12 lakásotthonában 130-150 gyermek ellátását 90 dolgozó biztosítja, míg nevelőszülői családban 700 gyermeket helyeztek el, 220 nevelőszülő mellett. Az intézményben zajlik a nevelőszülők képzése, továbbképzése, a pszichológia tanácsadás, különféle fejlesztő pedagógiai foglalkozások, a nevelőszülői tanácsadók irodai munkája, valamint a teljes adminisztrációs munka és koordinálás.

Az 1975-ben épült, négyszintes intézményi épület korábban elavult állapotban működött. A projekt keretében az épület épületszerkezeti és teljes gépészeti rendszerét felújították. Az épület külső homlokzata és lábazata polisztirol hőszigetelést kapott, a záró födém és ferdetető felület ásványgyapot hőszigetelést. A homlokzati nyílászárók háromrétegű üvegezéssel ellátott hőszigetelt műanyag szerkezetekre cserélődtek. A hagyományos gázkazánokat kondenzációs gázkazánra váltották, amely biztosította az épület fűtési és használati meleg víz ellátását. Emellett a déli tájolású tetőszerkezetre napelemes rendszert is telepítettek, melynek teljesítménye 30,45 kW, ezzel is csökkentve az épület elektromos fogyasztását.

Támogatás összege: 339 906 001,- Ft
Támogatás intenzitása: 100%
Műszaki átadás-átvétel: 2023. 08. 30.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2023. 09. 09.

További információ kérhető:
Kazár Krisztina
pályázati irodavezető
E-mail: palyazat@nyirgorkat.hu

Görögkatolikus oktatás-nevelés irányítás energiahatékony épületben

Befejeződött a Nyíregyházi Egyházmegye KEHOP-5.2.3-16-2021-00106 kódszámú, „Görögkatolikus oktatás-nevelés irányítás energiahatékony épületben” elnevezésű projektje, melynek keretein belül a Nyíregyháza, István u. 3. sz. alatti ingatlan korszerűsítésére került sor. A beruházás több mint 300 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

A Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában már immár négy éve működik. A Nyíregyházi Egyházmegye a 4400 Nyíregyháza, István utca 3. szám és Liliom utca 31., Hrsz.: 3080 szám alatti ingatlanon alakította ki a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium épületét.

A gimnázium célja, hogy egy családias, görögkatolikus szellemiségű környezetet alakítson ki, ahol a diákok egyéni képességeiket magas színvonalú oktatás révén tudják kibontakoztatni. Nyíregyháza minden középiskolájából felvesznek diákokat, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A háromágyas, korszerűen berendezett szobákban nyugodt körülményeket tudnak biztosítani. A kollégiumban folytatott oktató-nevelő tevékenységet a katolikus szemlélet határozza meg.

Az épületben kaptak helyet a köznevelési közszolgálati feladatot ellátó, 16 db Intézmény működését támogató szakmai tevékenységek irodái, foglalkoztató helyiségei is.

Az 1975-ben épült épület energetikai felújítása során a korszerűtlen, elavult fűtési rendszer és nyílászárók is megújultak.

Az épület energetikai besorolása a korszerűsítés hatására EE-ről CC (Korszerű) szintre emelkedett. Az épület külső homlokzata, a födém és ferdetető felület korszerű hőszigetelést kaptak, a homlokzati nyílászárókat pedig 3 rétegű üvegezéssel ellátott hőszigetelt műanyag szerkezetekre cserélték.

A felújítási munkálatok a gépészeti rendszereket is érintették: a fűtési rendszer teljes mértékben, a villamos rendszer részben megújult. Az elektromos fogyasztás csökkentése érdekében egy 25,2 kW teljesítményű napelemes rendszer is kialakításra került a déli tájolású tetőszerkezeten.

Támogatás összege: 345 465 710,- Ft

Támogatás intenzitása: 100%

Műszaki átadás-átvétel: 2023. 07. 31.

A projekt fizikai befejezésének határideje: 2023. 08. 10.

EGYH-ESZK-23-0020

Szolgálati gépjárművek beszerzése 2023-ban.

Az EGYH-ESZK-23-0020 azonosítószámú pályázat keretében két darab személy autó került beszerzésre a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában működő irodák (Szociális Iroda, Gazdasági Hivatal) munkatársai részére. A beszerzett gépjárművek az egyházmegye szervezési, koordinációs feladatainak ellátásában nyújtanak segítséget.

A Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott oktatási és szociális intézményeinek működtetéséhez elengedhetetlen a folyamatos kapcsolattartás, a külső helyszínek látogatása, eseményeken való részvétel. A hatékony, sikeres és eredményes munkavégzéshez szükségszerű a munkatársak személyes konzultációja.

Új görögkatolikus bölcsőde létrehozása Rakamazon és Nyíregyháza-Oroson

A Nyíregyházi Egyházmegye két helyszínen, Rakamazon és Nyíregyháza-Oroson új, egyenként 48 férőhelyes bölcsődei épület építésébe kezd az RRF-1.1.2-2021-00003 kódszámú projekt keretében. A megvalósításhoz 1 440,00 millió vissza nem térítendő támogatási összeget állapítottak meg, az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában. A Nyíregyházi Egyházmegye pályázatot nyújtott be a Miniszterelnökséghez, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) „Demográfia és köznevelés, bölcsődei nevelés fejlesztésének” segítségével bölcsődei férőhelyeket alakítson ki két településen. Az egyházmegye a Széchenyi Terv Plusz program RRF-1.1.2-2021-00003 pályázatának keretében két darab, helyszínenként 48 férőhelyes bölcsődei épület megépítésére nyert 1 440,00 millió forint összegű, vissza nem térítendő európai uniós, valamint kormánytámogatást. A fejlesztés célja: Az új bölcsődék építésével az egyházmegye olyan környezetet teremt a kisgyermekek számára, ahol a szülők biztonságban, hitbéli meggyőződésükhöz is igazodó környezetben tudhatják gyermekeiket, amíg ők visszatérnek a munka világába. Konkrét célkitűzés a gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségének fejlesztése javítása. A település megtartó erejének növelése munkahelyteremtéssel. Olyan építészeti elemek, berendezések, formák kialakítása, amelyek kultúrát közvetítenek a gyerekek felé és tükrözik az intézmény eszmeiségét. A fejlesztés várható hatása, hosszú távú eredményei: A fejlesztés eredményeként a Nyíregyházi Egyházmegye direkt és indirekt módon hozzájárul a női foglalkoztatás növeléséhez, segíti a nőket abban, hogy mielőbb visszatérhessenek a munka világába, valamint elősegíti a fiatalok vidéken és helyben tartását, ezzel mintegy hozzájárul a makrogazdaság fejlődéséhez. A beruházásnak köszönhetően a Nyíregyházi Egyházmegye a bölcsődékben összesen 96 fő kisgyermek ellátását tudja majd biztosítani, valamint 12 főt számára teremt új munkalehetőséget. A fejlesztés két helyszínen zajlik majd: Rakamaz város területén hiánypótló a beruházás, hiszen ezen a településen ez a bölcsőde jelenti elsőként a görögkatolikus vallású szülők számára a lehetőséget, hogy kisgyermekeiket olyan intézménybe tudják adni, ahol a görögkatolikus vallás és hagyományok tisztelete a mindennapi élet része. Oros, Nyíregyháza egy rendkívül gyorsan fejlődő kertvárosias része. A településrész rendkívül kedvelt a kisgyermekes családok körében, mivel falusias, nyugodt, csendes városrész ideális a kisgyermekek neveléséhez, bölcsőde azonban nem áll rendelkezésére a családoknak. A két új bölcsődei épület építése során kiemelt figyelmet kapnak az építés során a helyi természeti és környezeti adottságok. A megújuló energiaforrások használata (napelemek felhelyezése) pedig csökkenti az elsődleges energia felhasználást és növeli az erőforrások hatékonyságát. A nyíregyházi és a rakamazi bölcsődék építése, a legkorszerűbb anyagok felhasználásával valósul meg, az energiahatékonysági szempontok maximális figyelembevételével és egészséges ökoszisztémák védelmére tekintettel. A Nyíregyházi Egyházmegye a teljes körűen akadálymentesített épületek költséghatékony, környezetbarát, fenntartható működtetését kívánja megvalósítani. A projekt várható befejezése 2024 év vége.

Az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javítása a máriapócsi Ékes virágszál Görögkatolikus Óvodában

A Nyíregyházi Egyházmegye a TOP_PLUSZ-3.3.1-21-SB1-2022-00022 kódszámú, az „Ékes virágszál Görögkatolikus Óvoda ellátáshoz való hozzáférés javítása” elnevezésű projekt keretében 500 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt a „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése” című felhívás keretében valósul meg, melynek célja az óvodai ellátás infrastruktúrájának fejlesztése, a hozzáférés javítása, és a szolgáltatások minőségének fejlesztése Máriapócs településen és vonzáskörzetében. A beruházás során a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda közötti közel 13 m-s utcai rész kerül beépítésre, összekötve a két épületegységet. Az új tervezett épületrészben kap helyett egy új 350 adagos főzőkonyha, étterem, illetve az áthelyezett tanári szoba, titkárság és az igazgatói iroda. Kialakításra kerül továbbá új vizesblokk, akadálymentes WC és egy teakonyha. Az óvoda épület nyugati oldali bejárata akadálymentesített lesz, ennek közelében kerül kialakításra az akadálymentes parkoló. A jelenleg érvényben lévő tűzvédelmi szabályoknak megfelelően füstmentes lépcsőház kerül kialakításra, akadálymentes lifttel. A tornaszoba mérete 60 m2-esre növekszik. Az aula alapterületének növelése a teakonyha elbontásával valósul meg. Itt kap helyet, a többcélú nagyterem, logopédiai foglalkoztató, szülői fogadó helyiség és a raktár. A beruházás révén egy 350 adagos főzőkonyha is kialakításra kerül, amely a 0-14 éves korosztály, illetve a település szociálisan rászoruló lakosait szolgálná ki egészséges meleg étellel. Az intézmény fűtését gázkazán és az udvaron kiépítésre kerülő geotermikus (talajszondás) hőszivattyú segítségével biztosítják majd. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt várható befejezése: 2025. január 31.

Sajtóközlemény

A Nyíregyházi Egyházmegyében, több egyházközség is sikeresen pályázott az EEÖR-KP-1-2021/1 azonosítószámú pályázati felhívásra. Egyházmegyénkben ezen forrásnak köszönhetően több templom felújítása, korszerűsítése, állagmegóvása valósulhatott meg. A munkálatok 2021 tavaszán kezdődtek és 2022.decmber 31.-én minden egyházközségben befejeződtek. A támogatásnak köszönhetően a híveket egy modern és szép épület hívja és várja ezeken a településeken, településrészeken.

Egyházmegyei közösségi terek kevesebb és tisztább energiával

A Nyíregyházi Egyházmegye a KEHOP-5.2.3-16-2021-00107 kódszámú, „Egyházmegyei közösségi terek kevesebb és tisztább energiával” című és KEHOP-5.2.3-16-2021 00107” elnevezésű projektben 300 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. Jelen projekt keretein belül, egy Kisvárdai és 3 Baktalórántházi helyszínen, valamint főhelyszínként, a Nyíregyháza, Bujtos u. 34 sz. alatti ingatlanok esetében kerül sor korszerűsítési munkálatok elvégzésére.

A Nyíregyházi Egyházmegye, a KEHOP-5.2.16. számú pályázat épületenergetikai felhívás egyházak számára című Felhívás keretében támogatási kérelmet nyújtott be, melyet a Támogató pozitív elbírálásban részesített.

A projektben öt helyszínen tervezünk végzünk energetikai felújításokat.

Nyíregyházi Egyházmegye Tanoda Irányító Szervezete 4400 Nyíregyháza Bujtos utca 34. Hrsz. 3077 található.

A Nyíregyházi Egyházmegye korábban pályázati úton működtetett tanodákat, valamint nyitott házakként működtek a cigánypasztoráció keretében olyan szolgáltatások, amelyek a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskolai lemorzsolódásának megelőzését szolgálták, a sikeres társadalmi integrációt célozták.

2019-től öt telephelyen 110 gyermek részére nyújtjuk a szolgáltatást, akikkel 40 fő felnőtt foglalkozik –pedagógus, szociális munkás, szociálpedagógus és teológus végzettséggel. A Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó létrehozta a Nyíregyházi Egyházmegye Tanoda Irányító Szervezetét, hogy a megyében működő öt tanoda szakmai és gazdálkodási tevékenységét összefogja, koordinálja, eleget tegyen az adatszolgáltatási és jelentési kötelezettségének. Ez a szolgáltató működik a Nyíregyháza, Bujtos u. 34. szám alatti ingatlanban. Az épület épületszerkezeti felújításának, teljes gépészeti rendszer felújítását és megújuló energiaforrás (napelem) ellátását tervezzük.

Az Egyházmegye 2021. január 1. napjától lett fenntartója az alábbi lakásotthonoknak, melyek leromlott műszaki állapotban kerültek működtetésünkbe, így ezek szintén a projekt keretében kerülnek korszerűsítésre.

Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32.) 9. számú
Lakásotthon – 4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 15/B. – engedélyezett férőhelyszám: 12 fő
Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32.) 10. számú
Lakásotthon – 4561 Baktalórántháza, Petőfi S. u. 38. – engedélyezett férőhelyszám: 12 fő
Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32.) 11. számú
Lakásotthon – 4561 Baktalórántháza, Dózsa Gy. u. 2. – engedélyezett férőhelyszám: 12 fő

A Nyíregyházi Egyházmegye 2020. július 1. napjától gondoskodik hajléktalan ellátásról a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ Hajléktalanok Átmeneti Szállása, 4600 Kisvárda, Vásártér 16. szám alatt, telephelyén 24 engedélyezett férőhelyen.

Az épületek felújításra szorulnak, így külső hőszigetelést kapnak és a nyílászárókat hőszigetelt szerkezetekre cseréljük.

A felújítási munkálatok a gépészeti rendszernél a fűtési rendszert teljes mértékben a villamos rendszert részben érintik. Az elektromos áram fogyasztásának csökkentése érdekében napelemes rendszert építünk ki.

A projektről bővebb információt a https://www.nyirgorkat.hu/palyazat/ oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Ómajtényi Edit, pályázati irodavezető
e-mail: palyazat@nyirgorkat.hu

Görögkatolikus oktatás-nevelés irányítás energiahatékony épületben

A Nyíregyházi Egyházmegye a KEHOP-5.2.3-16-2021-00106 kódszámú, „Görögkatolikus oktatás-nevelés irányítás energiahatékony épületben” elnevezésű projekt keretein belül 300 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. Jelen projektben a Nyíregyháza, István u. 3. sz. alatti ingatlan korszerűsítésére kerül sor.

A Nyíregyházi Egyházmegye, a KEHOP-5.2.16. számú pályázat épületenergetikai felhívás egyházak számára című Felhívás keretében támogatási kérelmet nyújtott be, melyet a Támogató pozitív elbírálásban részesített.

Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában immár négy éve működik. A Nyíregyházi Egyházmegye 2020-ban a 4400 Nyíregyháza, István utca 3. szám és Liliom utca 31., Hrsz.: 3080 szám alatti ingatlanon, a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium Kollégiumát alakította ki.

A gimnázium célja olyan családias környezet kialakítása, amelyben a diákok egyéni képességeiket magas színvonalú oktatás biztosításával tudják kibontakoztatni, a görögkatolikus szellemiség által. Nyíregyháza bármely középiskolájában tanuló diákot, felekezeti hovatartozástól függetlenül felvesznek. A háromágyas, korszerűen berendezett szobákban nyugodt körülményeket tudnak biztosítani a diákoknak. A kollégiumban folytatott oktató-nevelő tevékenységet a katolikus szemlélet határozza meg.
Az épületben kaptak helyet a köznevelési közszolgálati feladatot ellátó 16 db Intézmény működését támogató szakmai tevékenységek irodái, foglalkoztató helyiségei.

Az 1975-ben épült épület korszerűtlen, elavult fűtési rendszerrel, nyílászárókkal rendelkezik. Felújítása során a szigetelés nem a mai elvároknak megfélően készült, megújuló energiát nem használ. Az épület energetikai besorolása EE, mely a tervezett energetikai korszerűsítéssel CC (Korszerű) szintre hozható.

A projektben az épület épületszerkezeti felújításának, teljes gépészeti rendszer, részleges elektromos hálózat felújítását és megújuló energiaforrással való (napelem) ellátását tervezzük.

Az épület külső homlokzata, a záró födém és ferdetető felület korszerű hőszigetelést kapnak. A homlokzati nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel ellátott hőszigetelt műanyag szerkezetekre cserélődnek.

A felújítási munkálatok a gépészeti rendszernél a fűtési rendszert teljes mértékben a villamos rendszert részben érinti. Az elektromos fogyasztásának csökkentése érdekében napelemes rendszert tervezünk, a Déli tájolású tetőszerkezetre építve, 25,2 kW teljesítménnyel.

A projektről bővebb információt a https://www.nyirgorkat.hu/palyazat/ oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Ómajtényi Edit, pályázati irodavezető
e-mail: palyazat@nyirgorkat.hu

A Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek irányítása környezettudatos körülmények között

A Nyíregyházi Egyházmegye a KEHOP-5.2.3-16-2021-00105 kódszámú, „A Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeinek irányítása környezettudatos körülmények között elnevezésű projekt keretein belül 300 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. Jelen projektben a Nyíregyháza, Bujtos u. 32. sz. alatti ingatlan korszerűsítésére kerül sor.

A Nyíregyházi Egyházmegye, a KEHOP-5.2.16. számú pályázat épületenergetikai felhívás egyházak számára című Felhívás keretében támogatási kérelmet nyújtott be, melyet a Támogató pozitív elbírálásban részesített.

A Nyíregyházi Egyházmegye a Magyar Államnak mind oktatási, mind pedig szociális területen igyekszik a segítségére lenni, ezen belül egyik kiemelt tevékenysége a gyermekek védelme.

A Nyíregyházi Egyházmegye tulajdonában lévő Nyíregyháza Bujtos u. 32. Hrsz.3078 szám alatti ingatlanában a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény működik.
Az intézmény a gondozásunkra bízott közel 1000 fő gyermek nevelés-gondozásának feladatait végzi.

12 lakásotthonunkban 130-150 gyermek ellátását 90 fő dolgozó biztosítja. Nevelőszülői családban 700 gyermek van elhelyezve, 220 nevelőszülő mellett. Az Intézményben zajlik a nevelő szülők képzése, továbbképzése, szerződéskötés, pszichológia tanácsadás, fejlesztő pedagógiai foglalkozás, nevelő szülői tanácsadók irodai munkája valamint a teljes adminisztrációs munka és koordinálás.

Az intézmény az 1975-ben épült, négyszintes, elavult épületben folytatja munkáját. A projektben az épület épületszerkezeti és teljes gépészeti rendszer felújítását, megújuló energiaforrással való (napelem) ellátását végezzük el, mellyel energetikai minőség szerinti besorolása korszerű, energetikailag takarékos szintre hozható.

Az épület külső homlokzata, lábazata polisztirol hőszigetelést kap, a záró födém és ferdetető felület ásványgyapot hőszigetelést. A homlokzati nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel ellátott hőszigetelt műanyag szerkezetekre cserélődnek. Az épület hőigényét – a jelenleg több kisebb egységre bontott hagyományos gázkazánokat – kondenzációs gázkazánra cseréljük, amely biztosítja a fűtési, használati meleg víz ellátását. Az épület elektromos fogyasztásának csökkentése érdekében napelemes rendszert tervezünk, a Déli tájolású tetőszerkezetre építve, teljesítménye: 30,45 kW.

A projektről bővebb információt a https://www.nyirgorkat.hu/palyazat/ oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Ómajtényi Edit, pályázati irodavezető
e-mail: palyazat@nyirgorkat.hu

EGYH-ESZK-22-0026

Szolgálati gépjárművek beszerzése 2022-ben.

Az EGYH-ESZK-22-0026 azonosítószámú pályázat keretében két darab személy autó került beszerzésre a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában működő irodák (Oktatási Iroda, Szociális Iroda, Pályázati Iroda, Építésügyi Iroda, Gazdasági Hivatal) munkatársai részére. A beszerzett gépjárművek az egyházmegye szervezési, koordinációs feladatainak ellátásában nyújtanak segítséget.

A Nyíregyházi Egyházmegye által fenntartott oktatási és szociális intézményeinek működtetéséhez elengedhetetlen a folyamatos kapcsolattartás, a külső helyszínek látogatása, eseményeken való részvétel. A hatékony munkavégzéshez elengedhetelen a munkatársak személyes konzultációja.

Megszakítás